Kerekutca

od 27.03.2022,11:00

Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat bemutatja: 🔸KEREKUTCA🔸
Mesejáték március 27-én, 11:00 órakor az Egressy Béni VMK-ban😊
“Nàlunkfelé a leányok korán kelnek, a nap első sugaraival hosszan nyújtóznak, lesétálnak a folyópartra, hogy ott csinosítsák ki magukat.”
Madárcsicsergős, aprócska falu, valahol a Duna partjàn…valamikor, az időtlen időben….
A Kerekutca minden lakója – a csacsogó leányoktól, az erejüket, ügyességüket próbálgató legényekig, az öreg pásztoron át, a javasasszonyig – egytől-egyig hétköznapian furcsàk, de szerethető figurák, a közösség fontos részei, részesei. Mindenkitől meg lehet tanulni valamit, ami eligazít, végigkísér a Kerekutca ezer zegzugán. Hiszen a zene és a tánc színes forgatagában megelevenedő falunak, a házak közt szövődő kalandoknak, egy szempillantás alatt részese lesz minden néző, hallgató, éneklő, táncoló.
A Kerekutca nem csupán Varga Julcsáról és Basa Pistáról szól, sokkal inkább mindannyiunkról, gyerekekről és felnőttekről, emberi kapcsolatokról egyarànt.
Így, hát a dalt;
“Kerekutca, kicsi hàz,
Benne rózsám mit csinàlsz?”
is sokféleképpen énekelhetjük, ès fejezhetjük be, csak rajtunk múlik merre kanyarítjuk! 😉
🎫➡️ Belépőjegyek megvásárolhatók online: https://ticket.mskskomarno.sk/program/kerekutca/86
Közreműködnek:
Paár Julcsi – ének, mese
Kiss B. Ádám – ènek
a Fitos Dezső Társulat tàncosai
Továbbà:
Csernók Klára – hegedű
Takács Ádám – hegedű
Papp Endre – brácsa
Könczei Bálint – brácsa
Szabó Dániel – cimbalom
Bede Péter – fúvós hangszerek
Bognár András – nagybőgő, gardon
Rendezte ès koreografàlta: Kocsis Enikő és Fitos Dezső
Zene: Paár Julcsi
Látvàny és díszlet: Mátravölgyi Ákos

Miesto konania: MsKS / Egressy Béni Városi Művelődési Központ, Hradná , Komárno

« späť na titulku